Kezdőlap / Aktualitások / Q&A – Molnár Dávid, a Parabole betűtípus tervezője

Q&A — Molnár Dávid, a Parabole betűtípus
tervezője

Ritkán adódik az alkalom, hogy a világ egyik vezető művészeti egyeteme egy volt magyar hallgatója által tervezett betűtípust árusít a honlapján. Mi is meglepődtünk, amikor Palmetta új logójának tervezése során a választott betűtípus mellett Molnár Dávid neve szerepelt. Fel is kerestük, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Molnár Dávid a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett tervezőgrafikusi BA diplomát, illetve a svájci ECAL (École cantonale d’art de Lausanne) művészeti egyetemen végzett betűtervező mesterszakot. Jelenleg szabadúszó grafikusként és tipográfusként dolgozik Budapesten, de legfőképp betűtervezéssel tölti a mindennapjait. Több tipográfiai projekten is dolgozik, mind egyéni indíttatásból, mind felkérésre.

Palmetta Design: Kérlek röviden mesélj magadról: hogyan lettél tervezőgrafikus, tipográfus?

Molnár Dávid: Mindig is vonzott a rajz, a vizuális kultúra, de csak későn eszméltem rá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Mielőtt grafikusnak kezdtem tanulni, az ELTE bölcsészkarára jártam. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni az alkotó szenvedélyem, már az ELTE-n is állandóan rajzoltam az órákon, így egy év után váltottam és egyre jobban a tervezőgrafika, a betűk és könyvek világa kezdett el foglalkoztatni. Előkészítő iskolákba, szakkörökbe jártam, míg második próbálkozás után felvettek a MOME-ra, ami megalapozta a további pályafutásomat.

PD: Hogyan élted meg az ECAL-on végzett mester szakot? Mi volt a legnagyobb különbség az itthoni oktatás és az ECAL szellemisége, oktatási struktúrája között?

MD: Rendkívül intenzív két év volt, rengeteg újdonsággal egy idegen országban; nagyon élveztem. Sok barátra, és munka kapcsolatra tettem szert, úgy éltem meg, hogy kinyílt előttem a szakmai világ.

Az ECAL előtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója voltam, és amennyire én megfigyeltem, a különbségek nem is legfőképp az oktatás szellemiségének különbségéből, mind inkább a két ország szellemiségének különbségéből adódtak.

Svájc híres a nemzetköziségéről, és ez az ECAL-on sem volt másképp, több mint 40 országból érkeztek diákok az egyetemre, nagy számban nem is Európából. Nekem is voltak (nem is egy) dél-koreai, kínai, indonéz évfolyamtársaim. Ott is igaz volt, mint a legtöbb művészeti egyetemen, hogy az évfolyamtársainktól is legalább annyit tanulunk, mint a tanárainktól. Rengeteg tanultam tőlük, nem csak a betűtervezésről hanem művészetfelfogásról, kultúráról, a munkához, alkotáshoz való hozzáállásról. Az egyetem is jelentős módon bekapcsolódik a nemzetközi vérkeringésbe, az egész világon jelen van az egyetem kiállításokon, szakmai konferenciákon, előadásokon keresztül. 

Számomra nagyon szimpatikus volt a “learning by doing” hozzáállás, amely egy svájci felfogás, jelesül az, hogy kísérletezzünk, próbáljunk ki minden lehetséges megoldást, ne féljünk más művészeti területekről inspirációt szerezni, ne rettenjünk vissza attól, hogy piszkos lesz a kezünk.

Ami szintén svájci sajátosság az a minden részletre kiterjedő odafigyelés és rendkívüli nyitottság. Annak érdekében, hogy a legtöbbet tudjuk magunkból kihozni, rengeteg vendégelőadót, szakmai konferenciákat, osztálykirándulásokat, nyári iskolát szervezett az egyetem, hogy a szakmán belül a legszéleskörűbb tudást tudjuk elsajátítani. Rengeteg jelentősebb betűtervezővel, szakmai programmal tudtunk kapcsolatba kerülni ilyen-olyan szinten, ami óriási lehetőség és privilégium volt, amit akár egy életen át lehet majd kamatoztatni.

PD: Honnan nyered a legtöbb inspirációt a tervezői munkád során? 

MD: Számomra a múltnak mindig is volt egy vonzása; az elfeledettnek, az időnek, a misztikusnak. Sok régi, nem egy esetben elfeledett betűtervező munkásságát tanulmányozom, akár több száz évre visszamenőleg. Mindig keresem az érdekes formákat, megoldásokat, az olyanokat, amik kilógnak, amelyek megbontják a klasszikus elgondolást, és beleépíthetőek egy poszt-modern formavilágba. A kis furcsaságok szoktak nagy löketet adni egy egy betűcsalád kigondolásához, szeretek egy apró gag-et, vagy formai, gondolati megoldást végigvinni egy betűcsaládon. Az utcai feliratokat is nagy élvezettel figyelem, szeretem felfedezni az egyes városok sajátosságait, különlegességeit.

A holland “tools make shapes”, azaz az eszközközpontú tipográfiai elgondolás is közel áll hozzám, vagyis hogy a betűformákat egy-egy eszköz sajátosságai alakítják. Szeretek emiatt kalligrafálni különböző tollakkal és eszközökkel, illetve a számítógépet mint “rajzeszközt” használni – milyen formai sajátosságokat tud egy komputer, mint “ecset” felvonultatni, akár az animációt, az interpolációt, vagy a digitális jelleget nézzük.

PD: Milyen alkotók munkásságát követed?

Legfőképp a svájci tipográfiai szcénát követem, és inkább a stúdiók, kiadók, mint egy-egy alkotó munkáját. Számomra ők képviselik azt a minőséget, amelyet én is szeretnék elérni. A stúdiók közül a Grilli Type, Optimo, Lineto, NORM akik nagy hatással vannak rám, de az olyan kezdeményezések mint a Neubau vagy Future Fonts – ahova félig kész betűtípusokat is fel lehet tölteni, és egyfajta tipográfiai közösségi oldalként működik – is nagyon érdekesek.

De azért szuverén alkotók munkáját is figyelem, volt tanárom François Rappo munkásságát követem, aki egy klasszikusabb vonalat képvisel, de rengeteget tanultam, tanulok tőle, Laurenz Brunner-t, Kai Bernau-t, az ABCDinamo-s srácokat, Karl Nawrot, Hubertus Design-t, Kasper-Florio-t, OK-RM-et. Illetve sok független alkotó munkáját tartom figyelemmel, de főképp csak Instagramon.

Parabole betűtípus és specimen / © Molnár Dávid

PD: Hogyan alakult a Parabole betűtípus tervezési folyamata, mi volt a kiindulópont?

MD: Maga az ötlet a kalligráfia sajátosságából adódott. Ha széles végű tollal rajzolunk, bizonyos kéztartásoknál megesik, hogy forgatásnál a vonalak kontúrjai átlósan metszik egymást, és egyfajta kifordult jelleget kölcsönöznek nekik. Ez a felismerés adta az ötletet, hogy mi lenne, ha egy olyan betűtípust készítenék, ami úgymond ki van fordulva magából. 

Sok próbálkozás után találtam rá a megfelelő stílusra és folyamatra. Egy egyszerű groteszk betűt rajzoltam, amit végül kifordítottam, figyelve arra, hogy az egyes karakterek akár egy folytonos vonallal megrajzolhatóak legyenek.

PD: Van-e valamilyen kapcsolatod az ipari formatervezéssel? Van-e kedvenc terveződ?

MD: Sajnos nem túl sok, csupán távoli csodálója vagyok a szép és alkotói igénnyel tervezett tárgyaknak. Szeretek belépni igényesen berendezett terekbe, és rendkívül értékelem a praktikus, egyszerű, ergonomikus tárgyakat, de kimondott alkotót nem igazán követek. Akiket ismerek, azok közül Arne Jacobsen-t, Dieter Rams-t és Eero Saarinen-t kedvelem – a 60-as évek letisztult, organikus formáit nagyon szeretem.

PD: Van-e olyan kedvenc designtárgyad, amit nagyon meghatározónak tartasz?

Van egy Freitag hátizsákom, amit nagyon kedvelek, illetve a MacBook-om nélkül ritkán hagyom el a lakást.

Ritkán adódik az alkalom, hogy a világ egyik vezető művészeti egyeteme egy volt magyar hallgatója által tervezett betűtípust árusít a honlapján. Mi is meglepődtünk, amikor Palmetta új logójának tervezése során a választott betűtípus mellett Molnár Dávid neve szerepelt. Fel is kerestük, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Molnár Dávid a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett tervezőgrafikusi BA diplomát, illetve a svájci ECAL (École cantonale d’art de Lausanne) művészeti egyetemen végzett betűtervező mesterszakot. Jelenleg szabadúszó grafikusként és tipográfusként dolgozik Budapesten, de legfőképp betűtervezéssel tölti a mindennapjait. Több tipográfiai projekten is dolgozik, mind egyéni indíttatásból mind felkérésre.

Palmetta Design: Kérlek röviden mesélj magadról: hogyan lettél tervezőgrafikus, tipográfus?

Molnár Dávid: Mindig is vonzott a rajz, a vizuális kultúra, de csak későn eszméltem rá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Mielőtt grafikusnak kezdtem tanulni, az ELTE bölcsészkarára jártam. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni az alkotó szenvedélyem, már az ELTE-n is állandóan rajzoltam az órákon, így egy év után váltottam és egyre jobban a tervezőgrafika, a betűk és könyvek világa kezdett el foglalkoztatni. Előkészítő iskolákba, szakkörökbe jártam, míg második próbálkozás után felvettek a MOME-ra, ami megalapozta a további pályafutásomat.

Made in MOME évkönyv 2018 (Takács Benedekkel közös munka)

Didot Vafflard betűtípus és specimen

PD: Hogyan élted meg az ECAL-on végzett mester szakot? Mi volt a legnagyobb különbség az itthoni oktatás és az ECAL szellemisége, oktatási struktúrája között?

MD: Rendkívül intenzív két év volt, rengeteg újdonsággal egy idegen országban; nagyon élveztem. Sok barátra, és munka kapcsolatra tettem szert, úgy éltem meg, hogy kinyílt előttem a szakmai világ. 

Az ECAL előtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója voltam, és amennyire én megfigyeltem, a különbségek nem is legfőképp az oktatás szellemiségének különbségéből, mind inkább a két ország szellemiségének különbségéből adódtak.

Svájc híres a nemzetköziségéről, és ez az ECAL-on sem volt másképp, több mint 40 országból érkeztek diákok az egyetemre, nagy számban nem is Európából. Nekem is voltak (nem is egy) dél-koreai, kínai, indonéz évfolyamtársaim. Ott is igaz volt, mint a legtöbb művészeti egyetemen, hogy az évfolyamtársainktól is legalább annyit tanulunk, mint a tanárainktól. Rengeteg tanultam tőlük, nem csak a betűtervezésről hanem művészetfelfogásról, kultúráról, a munkához, alkotáshoz való hozzáállásról. Az egyetem is jelentős módon bele van kapcsolva a nemzetközi vérkeringésbe, az egész világon jelen van az egyetem kiállításokon, szakmai konferenciákon, előadásokon keresztül. 

Számomra nagyon szimpatikus volt a “learning by doing” hozzáállás, amely egy svájci felfogás, jelesül az, hogy kísérletezzünk, próbáljunk ki minden lehetséges megoldást, ne féljünk más művészeti területekről inspirációt szerezni, ne rettenjünk vissza attól, hogy piszkos lesz a kezünk.

Ami szintén svájci sajátosság az a minden részletre kiterjedő odafigyelés és rendkívüli nyitottság. Annak érdekében, hogy a legtöbbet tudjuk magunkból kihozni, rengeteg vendégelőadót, szakmai konferenciákat, osztálykirándulásokat, nyári iskolát szervezett az egyetem, hogy a szakmán belül a legszéleskörűbb tudást tudjuk elsajátítani. Rengeteg jelentősebb betűtervezővel, szakmai programmal tudtunk kapcsolatba kerülni ilyen-olyan szinten, ami óriási lehetőség és privilégium volt, amit akár egy életen át lehet majd kamatoztatni.

Mercury betűtípus és specimen

PD: Honnan nyered a legtöbb inspirációt a tervezői munkád során? 

MD: Számomra a múltnak mindig is volt egy vonzása; az elfeledettnek, az időnek, a misztikusnak. Sok régi, nem egy esetben elfeledett betűtervező munkásságát tanulmányozom, akár több száz évre visszamenőleg. Mindig keresem az érdekes formákat, megoldásokat, az olyanokat amik kilógnak, amelyek megbontják a klasszikus elgondolást, és beleépíthetőek egy poszt-modern formavilágba. A kis furcsaságok szoktak nagy löketet adni egy egy betűcsalád kigondolásához, szeretek egy apró gag-et, vagy formai, gondolati megoldást végigvinni egy betűcsaládon. Az utcai feliratokat is nagy élvezettel figyelem, szeretem felfedezni az egyes városok sajátosságait, különlegességeit.

A holland “tools make shapes”, azaz az eszközközpontú tipográfiai elgondolás is közel áll hozzám, vagyis hogy a betűformákat egy-egy eszköz sajátosságai alakítják. Szeretek emiatt kalligrafálni különböző tollakkal és eszközökkel, illetve a számítógépet mint “rajzeszközt” használni – milyen formai sajátosságokat tud egy komputer, mint “ecset” felvonultatni, akár az animációt, az interpolációt, vagy a digitális jelleget nézzük.

PD: Milyen alkotók munkásságát követed?

Legfőképp a svájci tipográfiai szcénát követem, és inkább a stúdiók, kiadók, mint egy-egy alkotó munkáját. Számomra ők képviselik azt a minőséget, amelyet én is szeretnék elérni. A stúdiók közül a Grilli Type, Optimo, Lineto, NORM akik nagy hatással vannak rám, de az olyan kezdeményezések mint a Neubau vagy Future Fonts, ahova félig kész betűtípusokat is fel lehet tölteni, és egyfajta tipográfiai közösségei oldalként működik is nagyon érdekesek.

De azért szuverén alkotók munkáját is figyelem, volt tanárom François Rappo munkásságát követem, aki egy klasszikusabb vonalat képvisel, de rengeteget tanultam, tanulok tőle, Laurenz Brunner-t, Kai Bernau-t, az ABCDinamo-s srácokat, Karl Nawrot, Hubertus Design-t, Kasper-Florio-t, OK-RM-et. Illetve sok független alkotó munkáját tartom figyelemmel, de főképp csak Instagramon.

Parabole betűtípus és specimen / © Molnár Dávid

PD: Van-e valamilyen kapcsolatod az ipari formatervezéssel? Van-e kedvenc terveződ?

MD: Sajnos nem túl sok, csupán távoli csodálója vagyok a szép és alkotói igénnyel tervezett tárgyaknak. Szeretek belépni igényesen berendezett terekbe, és rendkívül értékelem a praktikus, egyszerű, ergonomikus tárgyakat, de kimondott alkotót nem igazán követek. Akiket ismerek, azok közül Arne Jacobsen-t, Dieter Rams-t és Eero Saarinen-t kedvelem – a 60-as évek letisztult, organikus formáit nagyon szeretem.

PD: Van-e olyan kedvenc designtárgyad, amit nagyon meghatározónak tartasz?

Van egy Freitag hátizsákom, amit nagyon kedvelek, illetve a MacBook-om nélkül ritkán hagyom el a lakást.